KPE cső vásárlás webáruházból online

KPE cső 63mmEgészen a múlt hét végéig fogalmam sem volt arról, hogy a reklámújságokban látható HDPE cső és a KPE cső teljesen azonos, hiszen ugyanazt takarja. Most is csak véletlenül tudtam meg amikor kertem rendezéséhez indultam vásárolni egy kertészeti termékekkel is foglalkozó bevásárlóközpontba. Előttem válogatott ugyanis egy idősebb úr a feltekert csövek között. Szakszerűen, listával érkezett, melyen minden pontosan fel volt írva, sőt egy körülbelül ár is fel volt tűntetve. Látszott rajta hogy tanácstalan, hiszen többször végigjárta a polcok közötti sorokat, de a KPE csöveket sehol sem találta. Tőlem próbált meg segítséget kérni, ám gyorsan kiderült, hogy én még annyit sem értek a műanyag csövekhez mint ő. Ekkor kerestünk egy eladót, akiről feltételeztük, hogy tudja, hol kell keresni a csöveket. Hosszú perceket töltöttünk az eladó előkerítésével, ám igyekezetünk nem volt hiábavaló. Segítségével gyorsan rátalált az úr az általa keresett csőre, melyről kiderült, hogy HDPE csőként szerepelt a polc szélén lévő kiírásban.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!