Műköröm díszítő elemek

körömnyomda mintakorongEl sem tudom képzelni mi lesz velem, ha egyszer édesanyává válok és lányom születik, hiszen keresztlányommal sem mindig találom meg a közös hangot annak ellenére, hogy csupán tizenöt év van köztünk. Most ugyanis éppen a körömnyomdával nyaggat, melyet szeretne megkapni karácsonya tőlem és keresztapjától. Ezt elmondtam Leventének is, akinek gondolom mondanom sem kell, hogy még kevesebb elképzelése volt a körömnyomdáról és arról, hogyan is kell használni. Szerencsére modern emberek vagyunk, így internetes segítséghez nyúltunk. A kereső segítségével megtalált weboldalon alaposan elmagyarázták, hogy hogyan működik a körömnyomda és ötleteket is adtam a kreatív használatára. Gyorsan elszaladt a körömnyomdát bemutató negyed óra, a végére pedig azt éreztem, tényleg jó ötlet egy körömnyomda és több mintakorong beszerzése. Persze nem teljesen érdektelen a gondolatom, mert gyakran járunk hozzájuk, és ha Korina kitanulja a trükköket barátnői segítségével, az én körmeim is szebbek lehetnek már szilveszterre is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!